2005. október 1. Pálvölgyi-barlang

Ma volt a második túrám a Pálvölgyiben. Először még tavasszal voltunk, a szokásos KatiZsuzsiPeti és Anita és a barátja csapattal, akkor is nagyon élveztük már, úgyhogy megint kipróbáltuk, olyan jó-e még mindig, mint amilyenre emlékeztünk.

A barlang nem változott semmit, viszont befelé átöltözés közben egy hatalmas csapat gyerek jött kifelé, ezen egy picit meglepődtünk mind. Ugyanaz a srác volt a vezető, mint tavasszal (én igazából tavalyra emlékeztem). Voltunk néhány olyen helyen is, ahol már jártunk, de nem nagyon ismertük fel őket, csak néha. A túra egyébként nagyon jó volt, elég sok kúszós résszel (kifejezetten szeretek fejjel előre csúszni az agyagos padlón és most kiélvezkedhettem magam). A térdem persze megint kék zöld lesz, de sehol nem horzsoltam le magam, annak ellenére sem, hogy a nadrágomon a térdemnél egy 10 centi lyukat sikerült összehozni. A többiek nem úszták meg azért ennyire egyszerűen, mindenkinek sikerült a könyökét, a térdét vagy a tenyerét egy kicsit valamelyik sziklán felsértenie. Megint mentünk teljes sötétségben egymás kezét fogva, botladozva a sziklák között. A barlangban lámpa nélkül olyan sötét van, amihez egyszerűen nem tud hozzászokni a szemed, egyáltalán nem látsz semmit.

Három órás volt a túra, körülbelül háromnegyed órának tűnt, amikor mondta Dénes (a vezető), hogy már 3 órája benn vagyunk, nem nagyon akartuk elhinni. Természetesen úgy néztünk ki megint, mint akit legalább háromszor meghempergettek egy kissé vizes agyagrakáson, de szerencsére fel voltunk készülve és tanulva a tavaszi esetből, amikor teljesen mocskosan BKV-ztunk végig a városon, volt váltóruhánk és a nyúzott képünkön kívül nem sok minden árulkodott arról (néhány cipő), hogy az előző három és fél órában sokkal több időt töltöttünk félig lehajolva, gugolva, fekve, kúszva, mint felegyenesedve.